(Ekres-Szévald Ágnes Tóni Pistáról írt szakdolgozatának részleteit felhasználva)

Bátmonostor népviselete és a népviseletek díszítése

A népviselet önmagában is díszes darab, de különféle díszítési módok és kiegészítők teszik a népviseletet táji jellegűvé, valamint ezek a kedves kézimunkák egyediséget varázsolnak az öltözetnek.
Különféle díszítéseket alkalmaztak a gyermekek viseletében, az eladósorban lévő lányok ruhájának kimagaslóan szépnek kellett lennie, míg az ünnepi öltözeteket is másként csinosították fel.
A bátmonostori népviselet jelentős díszítési módja a csipke és a gyöngy (flitter) használata. Kiegészítőként jelenleg is használnak szalagokat, pántokat, gyöngyfüzéreket és csipkézett kendőket.

Néhány egyszerűbb és hagyományosabb díszítési forma:
- a masni vagy szalagpántok használata /amely jól illik a viselet színösszeállításához, s amelyet tehetünk kiegészítőként a férfiak kalapjára, a hölgyek hajába is, de használhatjuk különböző megkötőként is/
- a gombok /amelyek nélkülözhetetlen kellékei a ruhának és díszéül is szolgál. Úgy kell kiválasztani, hogy a ruha színével és a kiegészítőkkel összhangban legyen./
Fontos megemlíteni a hímzett kendőket, blúzokat, ingvállakat, kötényeket, melyeket az asszonyok a kézimunkakörben délutánonként készítettek, közben dalokat énekeltek vagy beszélgettek. Ugyanilyen körökben készültek a horgolt vagy vert csipkék is.

Érdekes története van a bátmonostori slingölt kötény kialakulásának, éppúgy, mint az ingváll kézelőjének nagyságára, szélességére vonatkozóan:
Egykoron (1930-as évek) egy falubeli idős néni otthonában szabott, varrt és kézimunkázott, míg egyszer egy kötényt szeretett volna készíteni. (Bátmonostoron is, mint olyan sok helyütt, a téglalap alakú kötény viselete volt honos.) A néni úgy gondolta, hogy ráteszi az anyagra a legnagyobb lábosát és azt mindkét irányba elmozdítva egy körívet rajzolt az anyagra, úgy vágta azt körbe és verte ki csipkézettre. A kötény így lett kicsit ovális alakú, melyre nagyon büszke a bátmonostori lakosság.
A marokcsipke készítése nagy múltú Monostoron. Szálonvarrottas kéziszőttest utánoznak. Ebből alakult ki az ingváll kézelője is, amit egy másik néni nevéhez kötünk, aki az 1850-60-as évek női ingvállának kézelőjét 28-30 cm hosszúra és 5-6 cm szélesre hagyta, mert ez tetszett neki. Ruhájára varrta, s viselet közben sokan kérdezték hogyan készült, míg elárulta a készítés módját, a kézelő nagyságát; (hosszát és szélességét) – s lassacskán elterjedt az egész község asszonyai között.
Alkalmi ruhák eleganciáját emelik a gyöngyök, gyöngyhímzések. Az esti ruha lehet dúsan gyöngyözött, csillogóbb, hivalkodóbb, míg a délutáni vagy a kiskoktél ruha szolidabb, diszkrétebben díszített. Flittert külön-külön, csak apró gyöngyszemmel lehet felvarrni.
Bátmonostoron a máig fent maradt viseletek, a 2006.januárban elhunyt szabómester, Papp István /Tóni Pista/ nevéhez és gyűjtőszenvedélyéhez kapcsolódnak.